6.fejezet

Másnap szombat reggel volt és arra keltem, hogy valaki rajtam ugrál. Ki más lehetett volna mint Zoé.

-          Te meg miért ugrálsz rajtam kora reggel? –morogtam a párnába, de ő csak tovább ugrált rajtam.

-          Milyen reggelről beszélsz már fél 8 van. –jelentette ki mire én csak morogtam még egyet majd kiszálltam az ágyból, de elfelejtettem, hogy rajta van és így szegénykém a seggére esett. Mosolyogva mentem be a fürdőbe. Eltelt azóta 2 hónap és sok mindent történt benne. A szüleim meghaltak és ez által a legjobb barátnőm szüleihez kellett költöznöm bár nem bánom legalább vele lehetek és nem fogok magányban semmi rosszat csinálni. A fürdőben levettem  a pizsamám közben újra és újra végig gondoltam ezt a 2 hónapot. Meg mostam a hajam utána kiszálltam tusoló alól. A hajamat betekertem egy törülközőbe szint úgy a testemet is míg kisminkeltem magam. Először felraktam magamnak egy alapozót majd jöhet a szemceruza a tus és végül szempilla spirál és egy kis száj fény. Vissza mentem törölközőbe tekerve a szobába, hogy keressek magamnak egy tűrhető ruhát az iskolába a választásom egy fekete cica nadrágra esett és egy peace feliratú pólóra. Fogtam a ruhákat és vissza mentem a fürdőbe teljesen elkészülni. Suli felé haladva eszembe jutott Mark. A baleset utáni estét lemondtam, azóta jó ha váltottunk pár szót. Szerencsére már csak 4-5 hónap és vége a sulinak és csak ezt a rövid időt kell kibírnom. A suliban össze futottunk Markkal, aki épp egy csajnak a száját „térképezte” fel. Elmenve mellettük, ha jól láttam engem nézett, de akkor mért azzal a lánnyal van együtt? Persze mert én az idióta eszemmel elküldtem magam mellől. Zoéval elmentünk még a büfébe onnan meg a termünkbe. Matekkal kezdtünk és a tanár engem szólított felelni csak, hogy én semmit nem tudok, ezt el is mondtam neki, de őt ezt nem érdekelte így felelnem kellett és gondolom lehet tudni,hogy hányas lett természetesen 1-es. És mivel sok anyagot be kell pótolnom ezért keres nekem tanuló társat. Mikor kicsengettek Mark megragadta a kezem és maga után kezdett húzni a mosdok felé. Berántott a fiúk mosdójába.

-          Mi a bajod velem amikor reggel láttalak olyan lenézően néztél rám mintha leprás lennék. –akadt ki de nem értem, hogy miről beszél, mert én nem is emlékszem, hogy lenézően néztem volna őket vagy mégis csak én nem vettem észre?

-          Te mégis mi a francról beszélsz és komoly ez miatt kirángatsz? Tudod, ha szépen meg kérsz talán kijövők, de úgy tűnik az elején nagyon félre ismertelek téged, azt hittem te normális vagy és nem vagy olyan mint a többi fiú.

-          Nem is vagyok… - kezdte el de nem hagytam, hogy befejezze hanem inkább elindultam vissza az órára.

-          A-a nem mész te sehová itt maradsz és meg beszéljük. –mondta kedvesen azt hiszi beveszem az előbb még egy bunkó paraszt volt most meg a jó fiút akarja játszani, de engem nem ver át lehet, hogy szőke vagyok, de nem hülye.

-          Köszi inkább kihagyom nem kell meg játszanod a jó fiút előttem tudom, hogy milyen vagy igazándiból szóval hagy elmenni. –mivel beállt az ajtó elé, hogy ne tudjak kimenni. Megragadta a csuklómat és a falhoz szorított és elkezdett csókolgatni pont mint akkor, a szememből csak folytak a könnyek, mikor észre vette elengedett és lehajtotta a fejét.

-          Sajnálom én…én csak elragadott a hév nem akartam kérlek bocsáss meg nekem. –kezdett magyarázkodni. Én csak mentem az ajtó felé nem akartam őt többé látni.

-          Nem bocsájtok meg, de nem is haragszom rád és –itt felé fordultam – nem akarlak többé látni sehol de mivel egy suliba járunk ez nehéz lesz, úgy hogy örülnék, ha nem szólnál hozzám. Viszlát!

-          De… - kezdte de inkább nem folytatta.

5.fejezet

Elkezdődött az óra de én nem tudtam oda figyelni, mert csak egy ember járt a fejemben és az Mark. Vajon komolyan gondolta, hogy holnap este elvisz engem egy randíra azok után amit tenni akart velem nehezen fogok neki megbocsátani és soha nem is fogom elfelejteni. Annyira elmerültem a kusza gondolataimban, hogy ki is csengettek és mivel ez volt az utolsó óránk haza is mehettünk. Zoéval megbeszéltük, hogy ma nálunk alszik így nem leszek egyedül ugyanis a szüleim tegnap este szóltak, hogy el kell menniük Olaszországba mivel van valami dolguk ott mikor megkérdeztem, hogy mi? Csak annyit mondtak, hogy nem rám tartozik. A gondolataimból megint valami vagyis inkább valaki rántott ki. Zoé volt az, aki a kezét az arcom előtt lóbálta és közben kérdezte, hogy itt-e vagyok. Én csak bólogattam semmi kedvem nem volt beszélgetni senkivel a mai nap után. Mikor haza értünk a nappaliba csak bedobtuk a táskáinkat és míg én felrohantam a szobámba addig Zoé a konyhába ment enni. Ahogy benyitottam a szobámba egyből rohanhattam is le mivel Zoé elég idegesen kiabált nekem biztos nincs itthon valami kaja és azért. De mikor leértem az emeletről egy könnyáztatta arccal találtam szembe magam.

-          Zoé mi történt mégis miért sírsz, ha nincs itthon kaja elmegyek neked csak kérlek ne sírj. – mondtam neki szinte könyörögve és közben észre sem vettem, hogy az én arcomon is lefolyt egy könnycsepp majd azt követte a többi. Zoé a nyakamba ugrott és úgy sírt tovább közben a fülembe suttogta ezt az egy mondatot, de ezt is alig hallottam a sírásától.

-          Sajnálom Belle nagyon sajnálom .

-          De mit könyörgöm mondd el. –megrémisztett amit mondott mégis mit csinált, hogy bocsánatot kér.

-          Amivel a szüleid mentek repülővel bele zuhant a tengerbe és...és még egy túlélőt sem találtak. –könnyeivel küzdött míg ezt a mondatot kimondta de így is dadogva, majd újra kitört belőle a sírás de ezúttal belőlem is. Míg én térdemre estem a könnyeim szüntelenül folytak az arcomon. Ez nem lehet az én szüleim nem hallhattak meg. Alig tudtam velük beszélni mivel egy folytában csak utazgattak minden felé. És még csak el sem tudtam tőlük köszöni. Mikor már mindketten abba hagytuk a sírást Zoé felhívta a szüleit és elmondta, hogy mi történt ahogy újra végig hallgattam megint elkezdtem sírni. Mikor letette a telefont onnantól minden el sötétült számomra se kép se hang.

~1 héttel később~

1 hete, hogy megtudtam, hogy a szüleim meghaltak. Ezek után bezárkozdtam a szobámba és csak sírtam és sírtam, de végül elgondolkoztam azon, hogy a szüleim biztos nem azt akarnák, ezért felálltam és átmentem a zeneszobába lévő zongorához. Még apa tanított meg olyan 8 éves koromba. Arra a napra mindig emlékezni fogok.

~Visszaemlékezés~

-          Apa, apa taníts meg zongorázni. –rohant oda az apukájához egy 8 év körüli kislány.

-          Miért akarsz megtanulni kicsim?

-          Mert van az osztályban egy lány, aki tud zongorázni, gitározni, fuvolázni, énekelni és még sok minden mást is tud ezért apuu. –mondta és közben számolta az ujjain a felsorolt hangszereket.

-          Rendben gyere megmutatom, hogy kell csinálni aztán te is megpróbálod egyedül rendben? –mondta közben az ölébe ültette a kislányt. -az apuka az ölébe tette a kislányt majd megfogta a kicsi kezét és a billentyűkre rakta közben magyarázta, hogy- hogy rakja oda pontosan őket.
- Nézd csak Bell ezt az ujjadat -mutatott egy billentyűre- ide rakd.-Belle oda rakta az ujját ahová az apja mutatta, utána szép sorban ugyan így többi ujjával is megcsinálták.
-Jólvan kicsim most nyomd le őket. -egyszerre lenyomta a billentyűket, de nem olyan hang jött ki rajta amilyet Belle akart hallani.
- Ez nem igaz, nekem ez soha nem fog menni úgy mint neked apa -szomorodott el
- Kicsim ahhoz, hogy meg tanulj zongorázni nem elég egy perc nekem is 1 évig tartott mire megtanultam valamennyire játszani rajta és a legfontosabb, hogy mindig szívvel lélekkel csináld azt amit szeretsz ez soha ne felejtsd el.
- Rendben papa nem felejtem, de hogy lehet szívvel lélekkel csinálni?
- Majd ha nagy leszel meg érted.

~Visszaemlékezés vége~

Már tudom, hogy lehet apa. Ez az emlék örökké élni fog bennem. Azóta megtanultam énekelni, gitározni, fuvolázni és dalokat írni, amikor szomorú vagyok csak bejövők ide és egy új dallal lépek ki. Most sem volt más hogy elkezdtem énekelni, amit persze le is írtam a füzetembe, ahol volt már egy pár, de senki nem tudott róla, de tavasszal én és Zoé elküldtünk egy jelentkezési lapot Franciaországba egy zene iskolába mivel ott akarunk érettségi után tovább tanulni. Míg ezeken merengtem megszületett egy újabb szerzeményem, aminek "Alone" nevet adtam mert most ez illik hozzám leginkább. Hirtelen nagyot dörrent az ég én erre meg majdnem leestem a székről.  Kimentem a szobából be az enyémbe. Onnan bementem a fürdőbe, levettem a ruhát, ami ma rajtam volt. Mikor már bent álltam a víz alatt elkezdtem sírni csak a víz alatt mertem. Soha nem mertem sírni mások előtt mert akkor csak sajnálnának abból meg köszönöm nem kérek. Mikor a fürdéssel is végeztem vissza mentem a szobámba és próbáltam aludni de sehogy se jött álom a szememre így hát csak az ágyon feküdtem és azon gondolkoztam, hogy miért mindig velem történnek meg ezek a dolgok?

4.fejezet

Mikor már nem csókolóztunk hanem csak egymás szemét néztük akkor eszembe jutott, hogy én mi a fenét csinálok itt még mindig egy szertárban vele? Gyors inkább kirohantam tőle mielőtt bármi is történhetett volna. Már majdnem ki értem a suliból mikor megint vissza rántott nagyon-nagyon közel magához én ütöttem, hogy engedjen el de nem engedett inkább még jobban szorított a szorításán aminek én nagyon nem örültem mivel a göndör haja csikizte a nyakam mivel a fejét a fülemhez tette, hogy mondani tudjon valamit.

- Holnap este 7-re készülj el mert elviszlek valahova. -mondta de mielőtt elment volna még vissza kacsintott rám. Már előre látom, hogy valami olyan lesz, ami nekem nem fog tetszeni.

~Zoé szemszöge~

Mikor véget ért az óra mindenhol kerestem Belle-t de nem találtam sehol gondolkodjunk csak amikor ő nyugalmat akar és csendet, hogy gondolkodni tudjon hova megy? 

- Hova is hmmm? Ááááá megvan -kiáltottam el magam és erre mindenki rám figyelt de én ezzel mit sem törődve tovább mentem mert ilyenkor csak egy helyre szokott menni fel a tetőre az a kedvenc helye. Mikor felértem meg is találtam Bell a tető szélénél a korlátnál állt és gondolkodott épp úgy ahogy sejtettem. Hmm milyen okos is vagyok na de most nem egozni jöttem hanem megtudni mi baja van a legjobb barátnőmnek. Oda mentem hozzá mikor már nem voltam annyira messze megszólaltam.

- Bell minden rendben van nagyon elgondolkodtál valamin megint?? -kérdeztem tőle.

- Hát valahogy úgy. -válaszolt a kérdésemre.

- És szabad tudnom, hogy min is töröd épp a kis buksidat? -mikor a mondat végére értem még közelebb mentem hozzá és meg ütögettem a fejét. Erre ő is ugyanezt csinálta csak az én fejemen milyen kedvesek vagyunk egymással nem? 

- Hát csak azon, hogy Mark elhívott egy randira szombat vagyis holnap este 7-re és nem tudom hova visz és mit is akar pontosan tőlem. Ezen töröm most a kis buksimat.

- Ezen ne törd a fejed biztos vacsorázni vagy mozizni visz de ezt majd én kiderítem neked ha akarod a másik ha egyszer elhívott randizni akkor biztos akar valamit biztos nem baráti szándékkal hív el.

- Igen biztos igazad van hiszen a szertárban is megcsókolt vagyis nem csókolt meg nem történt semmi. -kezdett magyarázkodni mert amikor kimondta, hogy megint megcsókolta elkezdtem felé menni. 

- Hogy mit csinált és mit kerestetek egy szertárban? -kérdeztem kíváncsian. 

- Hát az úgy történt, hogy jött egy tanár én meg nem vettem észre ezért berántott egy szertárba, hogy ne bukjunk le, hogy lógunk óráról de én erre csak azt reagáltam, hogy leordítottam a fejét a nagy semmiért de ő nem haragudott meg aztán egyre jobban közeledett én tudtam mit fog csinálni de még sem ellenkeztem.

- Az látszik is hiszen totál belezúgtál.

- Nem is igaz nem is vagyok belezúgva csak egy kicsit. -mikor ezt mondta lehajtotta a fejét és mosolygott én csak megráztam a fejem és kezdtem lehúzni a matek órára mert ha onnan késünk biztos beír egy 1-est a tanár és egy igazolatlan órát na meg ott ki tudom faggatni Markot, hogy hova is viszi majd Belle-t mivel mellette ülök.

1.fejezet

Mikor véget ért a negyedik ofő óra is elindultunk haza felé Zoéval. Megbeszéltük, hogy este elmegyünk egy házibuliba az egyik osztály társunkhoz a neve Mark Bradley. Mikor haza értem olyan 15.00 óra lehetett és csak 20.00-ra beszéltük meg, hogy ide jön. Szóval addig még van 5 órám, úgy gondoltam alszok egy kicsit, mert fáradt vagyok és majd csak utána készülődök ezért beállítottam a telefonomon az ébresztőt. Épp egy furcsa álom közepében voltam mikor megszólalt az ébresztőm. Az óra már 18.00-át mutatott hát igen én rekordot állíthatnák a későn kelésből. Mikor ki keltem az ágyból oda mentem a szekrényemhez és keresgélni kezdtem a ruháim közt találtam is egy comb középig érő rózsaszín szoknyát és egy hozzá illő fekete szögecses magas sarkú cipőt. Bementem a fürdőbe lefürödtem és miután végeztem kimentem a szobába és az asztalhoz ültem ,ahol volt a tükör, feltettem magamra egy halvány fekete sminket majd felvettem a ruhát és a cipőt már nem akarok egoista lenni de most az egyszer kitettem magamért és csodásan nézek ki.

-          Tádám kész is vagyok – mondtam csak úgy magamnak, hát igen ilyenkor lehet bolondnak nézni, hogy magamba beszélek. Mikor mindennel kész lettem megnéztem az időt és már 19.30 volt. Lerohantam a lépcsőn és kivel találtam magam szemben hát persze, hogy az én legjobb barátnőmmel.

-          Szia hát te mit csinálsz itt nem 8-ra beszéltük meg, hogy ide jössz? – mondtam Zoénak.

-          Gondoltam eljövők előbb biztos nem zavarok – mondta.

-          Te sosem zavarsz, de most már menjünk – mondtam, majd megragadtam a karját és egyenesen az ajtó felé húztam. Mikor oda értünk a házibuliba egyből a pulthoz mentünk, hogy rendeljünk 2 pohár whiskyt hát igen mi sem szarozunk. Mikor megkaptuk egyből le is húztuk, majd mentünk táncolni. Már egy ideje táncoltam egyedül igen egyedül, mert Zoe talált magának egy pasit. Szóval táncoltam tovább egyedül és hirtelen egy kart éreztem a derekamon.

A ruha.

A cipő.

Prológus

Sziasztok! Ez a első történetem remélem tetszeni fog majd nektek és nem untatlak majd titeket és kapok majd néhány véleményt, és ha már itt jártok kérlek iratkozzatok fel az oldalra.
Xoxo Ashley

Mint minden reggel ma is az ébresztő órámra keltem fel. Megnéztem hány óra van és már 7.00 órát mutatott. Csak egy dolog jutott eszembe, el fogok késni már az első nap az iskolából. Gyors kiugrottam az ágyból és befutottam a fürdőszobába. Lefürödtem, megmostam a fogam, majd megszárítottam a hajam, majd vissza rohantam a szobámba és ami ruhát kidobáltam az ágyra, azt gyors magamra kaptam. Lerohantam a lépcsőn és bementem a konyhába, hogy megreggelizzek, de nem volt senki a konyhában csak egy levél az asztalon, amire rá volt írva a nevem.
Hogy is hihettem azt, hogy amikor felkelek a szüleim még itthon lesznek?
 De nem is érdekelt, már hozzá szoktam, hogy csak a munkájuk érdekli őket, velem meg nem is tőrödnek. Ám ilyenkor, na meg amikor szomorú vagyok előveszem a gitáromat és persze minden ének tudásomat, és elkezdek dalokat írni. Az első szerzeményem akkor született mikor 10 évesen elvesztettem a kutyámat.
 Annyira elmerengtem a gondolataimban, hogy már csak fél órám maradt megreggelizni és elolvasni a levelet amiben ez állt: „Kicsim! Ma későn érünk haza, mert egy konferenciára kell mennünk. Jó legyél! Ölel és puszil: Anya, Apa” Mikor elolvastam vissza raktam oda ahol találtam, majd fölkaptam a táskám és már meg sem álltam a bejárati ajtóig. Kiléptem, majd bezártam magam után az ajtót és indultam az iskolába. Szerencsére még időben oda értem. Bementem a terembe és megpillantottam a legjobb barátnőmet Zoé Parks-ot. Mikor már leültem mellé, köszöntünk egymásnak és elkezdtünk beszélgetni, hogy milyen volt a nyara, majd bejött Mrs. Roberts, az ofőnk és elmondta a lényegtelen dolgokat, amit minden évben szokott.
 Amíg ezekről beszélt, addig én és Zoé beszélgettünk, hogy ez évben a bátyjával és a szüleivel ment el Miamibe. Szerencsés, én csak otthon ültem és tv-t néztem vagy laptopoztam. Amikor már ezekre is ráuntam, kiültem az erkélyre, zenét hallgattam, s közben új dalokat írtam. Hát igen, nekem ilyenek a nyaraim...